Countdown

2012. augusztus 29., szerda


MetálFeszt 2012

Fogalmazta KrisChaos 7. F (mint Fém) osztályos nebuló.


A Feszt nagyságát mi sem mutatja jobban, mint az utána következő ürességérzés és depresszió, hogy újabb 1 évet kell várni a következőre (főleg Béla setjére).

Azt gondolom, hogy az új agrár-ipari imagehez illeszkedő új helyszín jól vizsgázott, jövőre már a sátorállításra sem kell külön napot szánni, megtanultuk szépen (már aki...), és az infrastrukturális nehézségek is szépen sorban megoldódtak. 

Köszönet jár minden résztvevőnek, vendégfellépőnek, vendégnek és új szponzorainknak:
  • ·         a csoda Metál Kalapácsnak (itt éppen Zalán B kezelésében),




  • ·   a szoboszlói Rendőrségnek, hogy nem sajnálták a drága emberi erőforrást és gépamortizációt, a fejlődés jegyében terveink szerint jövőre már a bevetési osztagot szeretnénk vendégül látni,
  • ·         a Metál Isteneinek, akik kellemesen befűtöttek erre a hétvégére.
A setekről annyit, hogy mindenki hozta a szokásos magas színvonalat, és a színpadi munkát is jelesre értékelném (pl. az alábbi kép tanúsága szerint is jelentős javulás állt be a vokáltechnikában), főleg arra tekintettel, hogy a tavalyival szemben idén már a pénteki 0. nap is elég fullos programot hozott, ezt a koncepciót újra is kell gondolnunk asszem, mert én már pénteken szertedeszanszétamortizálódtam.


Az idei Feszt fémpontjai számomra:
  • Best Riff & Solo contest: nagyszerű kezdeményezés, nem gyenge indulók és performanszok (ilyen Metálfeszt VII. limited edition gitárokkal? naná!), és ez akár folytatható is lenne!

  • Jenei „JP” Csabi belépője. Csabikám ezt hivatásos kaszkadőrök se tudták volna überelni. Aki nem látta, az sajnálhatja: 10 pont deluxe.
Sajnos ezt nem örökítődött meg, de álljon itt egy szólózós kép a  kunszt elkövetőjéről.



  • Komoly circle pit-ek (Balu T jelentős koncertrutinjával nagyon érezte, hogy a közönség már szinte éhezett egy kis beindulásra.)
  • Racek gitárszétverése: az esemény kiváltotta érzelmek pontos tükörképe volt ez a spontán kinyilatkoztatás. Köszönjük Racek, további sikereket a rock- és fém(olva)sztár pályán.
És egy személyes fémpont, ha megengeditek:

  • dj Kristóf elkezdett járni!(mint az az alábbi videon látható is.)

Racek meg is ígérte, hogy ezért jövőre már kap, ha nem is egy setet, de egy számot!

Egy kis hiányérzet, hogy az éjféli rituális gyújtogatásra idén sem került sor, pedig egy Molotovval megkínált rendőrségi Focus adta volna magát, nem?

Lényeg: jövőre folytatás, addig is a Metál legyen Veletek!



Az illusztrációként felhasznált képekért/videoért köszönet Balu T metálpajtásnak!

4 megjegyzés:

  1. Szenzációs, még, még, még ennyi nem elég!
    Gergő

    VálaszTörlés
  2. Remekbe szabott kis írás, köszönjük! A limited edition gitár tényleg cool és a kis Chaos megjelenése is nagy öröm volt. Főleg hogy nem tojt be a sok csúnya, büdi, félpucér bácsitól. Tényleg annyi minden történt, most hogy olvasom, van amiről le is maradtam, pedig 2. napot még nem bírtam ilyen sokáig... (A kis káosz az még csak rendetlenség, nem ? höhö )

    VálaszTörlés
  3. Ja, a solo&riff verseny ítélethírdetése elmaradt. Jövőre Rob Halford hasonmás versenyt hírdetek!

    VálaszTörlés
  4. A videót sikerült beilleszteni, de feltöltés után a blogmotor lekonvertálta a felbontást kérdés nélkül.

    VálaszTörlés

Mondd!